Támogatóink

NTP-INNOV-21

Iskolánk, a Budapest XVII. kerületi Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium 2 700 000 Ft-os támogatást nyert a "Történelmi pénzügyek" című pályázatával. A pályázati keretében szakköri foglalkozások és egynapos tanulmányutak tánogatására adódott lehetőség.

TÖRTÉNELMI PÉNZÜGYEK

Pályázati szakköri élmények 1.

Tanulmányi kirándulás

December elsején lehetőségünk volt ellátogatni a kecskeméti Szórakaténusz játékmúzeumba. Először a múzeum kiállítását csodálhattuk meg, ahol a világ több pontjáról összegyűjtött, akár több száz éves játékokat nézhettünk meg. A kiállítás tartalmazott kirakóst, aminek minden darabja egyedi volt, faragott állatszobrokat, babákat, sőt még állatok csontjából készült dobókockát is láthattunk. A kiállítás után a múzeumvezető egy rövid előadást tartott a pénzügyi társasjátékok fejlődéséről ahol szintén sok érdekes dolgot tudhattunk meg, például szó volt a The Landlord's Game nevű társasjátékról, amit a Monopoly ősének tekinthetünk. Az előadás után kipróbálhattunk egy előre kikészített társasjátékot. Sajnos idő hiányában csak egy társasjátékot tudtunk kipróbálni, ezért nehéz lenne összehasonlítani őket egymással. Ami feltűnő különbség volt közöttük, hogy a legrégebbi játék a Capitaly még pengőt használt fizetőeszközül, míg a többi játékban már forinttal fizethettünk. Én a Takarékoskodj nevű társasjátékot tudtam kipróbálni, ami nagyon hasonlított a többek által talán jobban ismert Gazdálkodj okosan-hoz. Azt kell mondjam, hogy az otthonról ismert Gazdálkodj okosan-hoz képest a Takarékoskodj kevésbé van jól kidolgozva. A szabálykönyv több helyen zavaros, például egyáltalán nem ír semmit arról, hogy a játék megnyeréséhez egyébként szükséges takarékbetétkönyvet milyen módon tud a játékos szerezni. Továbbá a Takarékoskodj-ban felhúzható szerencsekártyák közül van egy, ami 500 ezer forintot ad a kártyát kihúzó játékosnak, ami gyakorlatilag egy automatikus győzelemmel ér fel, hiszen a játékosok mindössze 100 ezer forinttal kezdenek, és nagyjából az egyetlen módja a pénzszerzésnek az, ha körbeérsz a pályán, viszont ez is csupán 10 ezer forintot ad. Ami biztosan elmondható, hogy az elmúlt 50 évben rengeteget fejlődtek a társasjátékok mind összetettségben, mind kivitelezésben. Ma már jóval többféle társast találunk a piacon, amik jóval több lehetőséget adnak a játékos akciójára, mint a kockával dobott szám lelépése, és a mező hatásának végrehajtása. A kártyák és a tábla kinézete, bár ez a játéktól függ, de összességében elmondható, hogy jóval szebb lett, és több energiát fektetnek be a grafikai részletek kidolgozásába.