Stúdiólátogatás a "Történelmi pénzügyek" pályázati szakkör keretében

Stúdiólátogatás

a Történelmi pénzügyek pályázati szakkör keretében

A pályázati szakkörösökkel két alkalommal vettünk részt előadáson az Objektív Stúdióban, ahol Kálmán István operatőr, vágó, producer szakértő gondoskodással vezetett be minket a filmművészet rejtelmeibe. Diákjaink megismerkedtek a képalkotás szabályaival, a filmforgatás, filmvágás alapfogalmaival, úgymint plán, optikai tengelyek, kompozíció fontossága, aranymetszés, világítás, trükkök, hangtechnika, kamerafajták, vágás.

A vágás a filmfelvételek (snittek) összeállítása a filmszakmában, egy nagyon izgalmas tevékenység, több órát is igénybe vesz egy minőségi munka elkészítése. Betekintést nyerhettünk a filmkészítés azon folyamataába, ami - a rendezéssel szoros összefüggésben - meghatározza egy film szerkezetét, felépítését, ritmusát az utómunka során a kép és a hang összeillesztésével. A történet végső művészi megformálása, fontos része a történetmesélésnek. A film előkészítése és forgatása során elvégzett munkafolyamatok eredményét a vágó rendszerezi és saját kreativitását felhasználva állítja össze a kész filmet.

Második ottlétünkkor egyórás beszélgetést folytattunk Kocsi Ilonával, a Magyar Újságírók Országos SZövetségének elnökével.  Majd Kálmán István vezetésével folytattuk a filmkészítő tanulmányainkat. A történet feldolgozásával kapcsolatos ismeretek, mint a beállítás, párhuzamos film, kameramozgások, technikai forgatókönyv, utómunka szerepe mind hozzájárultak diákjaink tudásához. Megtudtunk például, hogy egy-egy jelenetet is érdemes előre megtervezni és apróbb részekre bontani. A stúdiólátogatás nagyon tetszett a szakköröseinknek. A szerzett gyakorlatcentrikus ismereteket diákjaink kamatoztathatják tanulmányaik során, továbbá később a vágótanfolyamon tovább mélyíthetik tudásukat az online és print médiafelületeken, televíziókban, rádiókban alkalmazható ismeretanyaggal kapcsolatosan.

A gyerekek izgalmasnak találták az előadó élménybeszámolóját, mely során a mélytengeri búvárkodásáról és a víz alatti felvételek készítésének titkairól mesél.


Objektív Stúdióban tett látogatás
Objektív Stúdióban tett látogatás

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lm%C3%A1n_Istv%C3%A1n

https://ujakademia.hu/ujsagirokepzesek-es-tanfolyamok-2023/?fbclid=IwAR37bGd0btHwKTzbxNqKJ14dnJYIyuBox2AfFXC26fE4n1T4DQZY8whqWbk<br>